Álarcok

A mai reggelen Szántó Brigitta asztrozófus írását olvastam, amiből az alábbi gondolatot szeretném veletek megosztani: 

"Tudatosan keresd az idő- és értékálló működéseket, ahol nem elvesznek, hanem hozzád tesznek és ahol te magad is teljességben jelen tudsz lenni, ahol nem kell hazudni, nem kell álarcokat viselni, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagy, a fényeddel és árnyékoddal együtt."
(Szántó Brigitta)

Azt gondolom az őszinteség, és önmagunk megélése a lelki, és ez által a testi egészség egyik alappillére. Egy ideális világban senki nem viselne álarcokat, hiszen végső soron magunknak hazudjuk a legtöbbet ezzel a viselkedési mintával. Az a szeretet, megbecsülés, és tisztelet, amit a valós személyiségünk elrejtésével csikarunk ki a környezetünkből, valójában nem nekünk, hanem az álarcunknak szól. 

Nem vagyok pszichológus, se pszichiáter, csak a személyes tapasztalataim alapján tudok véleményt formálni erről. Több olyan esettel is találkoztam a saját életemben, ahol egy idealizált életforma elérése/megtartása, vagy a szerethetőségről alkotott téves elképzelés miatt álarcot húzott magára valaki. Akár hosszú évekig is eljátszotta a választott szerepet. Talán egyes szakaszokban ő maga is teljesen valódinak és igaznak érezhette a felvett viselkedési mintát. Olyan esettel azonban eddig még nem találkoztam, ahol előbb-utóbb felszínre ne tört volna az elnyomott, valódi személyiség, és így végső soron mindig "borult a bili", és lekerültek az álarcok. Megérte?

Jó egészséget és szép napot kívánok mindenkinek!