Hol a helyünk?

       Van az úgy, hogy az ember önértékelése a béka hátsója alá kerül. Azt gondoljuk nem vagyunk elég jók feleségnek/férjnek, vagy alkalmatlanok vagyunk a feladataink ellátására a  munkahelyünkön. Ilyenkor igyekszünk mindent elkövetni, hogy feltornázzuk magunkat a képzeletbeli létrán legalább a "szódával elmegy" szintre, haladók és mazochisták a  "tökéletes vagyok" szinttel is megpróbálkoznak. Az önfejlesztés nagyon jó dolog, de mielőtt megfelelési kényszerbe csapna át az alkalmazkodás, és a körülöttünk lévőkkel való összecsiszolódás, nem árt megállni egy pillanatra! Vannak munkakörök amik tényleg nem nekünk valóak, én pl. csapni való tőzsdeügynök lennék.  Vannak emberek, akik tipikusan "magányos farkas" típusúak, másoknál lehetnek olyan életszakaszok amikor jobb egyedül. De vajon mindig bennünk/velünk van a hiba?

    Aki ismer minket, az tudja, hogy se nekem, se a páromnak nem ez az első házasságunk...na jó, nem is a második. A kívülállók számára ez sokszor elég ahhoz, hogy elkezdjenek negatív tulajdonságokkal felcímkézni, amivel önmaguk számára megnyugtatóan igazolni tudják, hogy hosszú távon miért nem működtek a kapcsolataink. Ha szimpatikusak vagyunk, akkor biztos az "exek" lehettek szörnyű emberek. :) Persze senki sem tökéletes, mi sem, és ez nem csak egy hangzatos frázis. Ha azok lennénk, mi dolgunk lenne az életben?  Én pl. sokkal inkább híve vagyok a "javítsuk meg amit lehet" módszernek, mint annak, hogy azonnal dobjuk el ami elromlott, de vannak javíthatatlan hibák is. A páromra nézve sokszor nem értem, miért nem vették észre mások az értékeit, és miért jutott el odáig, hogy azt gondolta, vele nem jó együtt élni. Ha igazán őszinte vagyok, én magam is valami hasonlót sejtettem önmagamról annak fényében, ahogy az előző próbálkozásaim alakultak. Ezt diktálta a logika, és ezt mutatták a kísérleti tapasztalatok. Szóval a minap pont azon gondolkodtam, miért nem felelt meg másnak ami nekem annyira jó? Hirtelen beugrott egy mondat, mondhatni az Isteni szikra fényt gyújtott a fejemben. :)

Minden fogaskerék csak a maga helyén működik jól.

  De vonatkoztassunk el a párkapcsolatoktól! Volt több munkahelyem is. Általában jól éreztem magam, a legtöbb munkatársammal megtaláltam a közös hangot, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindenki szeretett. (Szerencsére olyan barátságok is születtek, amik kitartanak azután is, hogy megszűnt a napi kapcsolat, és ezekért megérte! ) Legtöbbször szerettem amit csináltam, és sok hasznos tapasztalattal gazdagodtam, de mindig volt valami zavaró körülmény, amitől mégsem volt tökéletes.  

     Az emberek nagy része sokáig keresi a hibát magában, próbál alkalmazkodni és beilleszkedni, ami jó, és szükséges folyamat. A megfelelő önismeret és az évek során szerzett egyéb tapasztalatok segítenek megtalálni azt a helyet az élet nagy gépezetében, ahová mi vagyunk a legmegfelelőbb fogaskerekek. Talán még szemléletesebb a hasonlat, ha a puzzle darabkáira gondolunk. Még az is lehet, hogy az alakja szerint beillik a sorba, minden oldalról tud kapcsolódni a környező elemekkel, de ha nem a megfelelő képrészlet van rajta, még sincs a helyén. Ha tovább fejtegetném, hogy az egyszínű és a részletgazdag daraboknak könnyebb-e helyet találni, vagy hogy a szabványosított tömeggyártott gépek, és a svájci óra fogaskerekei között mi a különbség, messzire futó gondolatfolyamokat indíthatnék útjukra,  

    A lényeg, hogy ne adjuk fel! Mindenkinek megvan a maga helye és feladata! 

   Az azért nem árt, ha nyitott szemmel és szívvel járunk, hogy meglássuk, ha már a helyünkön vagyunk!