Paprikamagvas gondolatok

Reggeliztünk a párommal...nincs ebben semmi különös, egy ilyen békés, csendes vasárnap reggelen. Paprikát is ettünk. Elmerengtem a tálcára hulló magok felett, majd megszólaltam: - Ültessünk paprikát! 

- Ebben a génmódosított világban, nem biztos, hogy kikel - mondja a párom. 

Igaza van. Manapság törekszenek rá, hogy minden évben újra és újra meg kelljen venni a magokat.

- Nem számít! Elszórjuk, és ha tud kikel, ha nem, hát nem. 

Azt hiszem, ha megkaptuk a természettől azt az ajándékot, hogy zöldséggel, gyümölccsel lát el minket, tartozunk annyival, hogy a magokat visszaadjuk. Nem csak a paprikából. Hogy a zöld hulladékot nem a kukába dobjuk - ha van rá lehetősségünk - hanem vagy mi magunk komposztáljuk, vagy eljuttatjuk valahová, ahol komposztálják. Ne csak elvegyünk, adjunk is, vagy legalábbis felelősséggel vegyünk el, és ne többet, mint amennyire szükségünk van!Nagy dolog lenne, ha a fán termő gyümölcsökből hagynánk a madaraknak is? Nem hiszem. Én évek óta ültetek nekik napraforgót az ablak alá, és ősszel hagyom a szárán megszáradni. Nagyon jó érzés téli reggeleken a napraforgó fejeken tornázó, magokat gyűjtögető madarakat nézni. Száz szónak is egy a vége, a következő almacsutkát, meggymagot, dinnyemagot, vagy hasonlót szórd el valami alkalmas helyen, hátha kinő és még több finomsággal ajándékoz meg! 

Csodás reggelt és kellemes vasárnapot!

El kell mennem paprikát ültetni...